Vilyvitány parasztház




























































Ingatlan rövid bemutatása
A több, mint 150 éves „házikóra” teljesen véletlenül találtunk rá. Mellette nyaraltunk a családdal. Eladó volt. Gondoltunk egyet, felfedezzük a „vadregényes” szomszéd házat. Egyre beljebb és egyre feljebb küzdöttük magunkat az udvaron az évtizedek alatt elburjánzott növények között. A kert közepére érve egyszer csak visszapillantottunk…ami akkor tárult elénk…elmondhatatlan és egyben gyönyörű volt! A Zemplén erdőkkel fedett domborulatai és völgyei. És itt kezdődött el a házikó és a mi közös történetünk, ami a mai napig tart…
Ingatlanfejlesztés ez a javából! Évtizedeken, stílusokon átívelő újjászületés, ami folyamatában alakítja önmagát. Teljesen más jellegű munka, mint a többi, általunk „kezelésbe vett” ingatlan. Ennek ellenére egy rendkívül kedves, látványos feladat.
A 150 éves kőfalak újjászületése több éve tartó folyamat, de minden pillanatát nagyon élveztük!
Az adás-vételi procedúra után, a következő évben mindent kitakarítottunk. A ház és a kert szinte újraéledt közel 30 éves Csipkerózsika álmából. Az eredmény akkor leginkább egy kis skanzenre emlékeztetett, de nekünk már ez is nagyon tetszett. Ezévben egy kis statikai megerősítés történt még.
A következő évben kezdődött az IGAZI ingatlan fejlesztés folyamata, ami még napjainkban is tart, de most már inkább csak a szépítgetés szintjén.
Előzetes tervezés, anyagszükséglet-felmérés, szóbeli egyeztetések után megkezdtük a felújítási munkákat a ház első harmadában. Tudni kell, hogy a ház – szemmel jól láthatóan – 4 részre tagolható. Ahogy bővült a házban lakók száma generációról generációra, folyamatosan építettek hozzá, bővítették, így érte el a közel 40 méteres jelenlegi hosszát.
Az előzetes terveken – ami végül meg is valósult – 2 jól elkülöníthető lakóegység szerepelt, egy közös étkező-konyha résszel. Az utcafrontról induló, első lakóegység egy hálószobából, előtérből és innen nyíló fürdőszoba- és wc helyiségekből áll.
Mivel a ház 70 cm vastagságú terméskő falakból épült, a bontás sem volt egy egyszerű folyamat. A helyiségek és azok nyílásainak kialakítása után már jól látszódtak az egyes funkciók.
Mindenképpen szerettük volna, hogy maradjon olyan falfelület, amin semmiféle vakolat nincs, azaz gyönyörűen látszanak azok a kövek, amikből a ház épült. Ezek a „látszóra meghagyott” falrészek több helyen visszaköszönnek a ház belsejében, sőt a külső homlokzaton is.
A burkolatok kiválasztásánál igyekeztünk a ház stílusához illeszkedő színvilágot használni. A bútorok is ugyanezt az egyszerűséget követik. Ami egy kis „modern vonulatot” visz az első lakóegységbe, az a fürdőszoba néhány kiwizöld kiegészítője, amik rendkívül jól harmonizálnak a barna és a bézs párosával.
A látszó terméskő falfelület mellett van még egy, kissé natúrabb, érdekesebb falfelület, ez pedig az előtér vakolatlan téglafala.
Minden helyiség vakolatának kialakítását úgy kértük a szakiktól, hogy a lehető legdurvábbra símított legyen. Egyenletlen, kissé hepehupás, igazodva a ház korához.
Az első lakóegység elkészülte után, már részlegesen birtokba vettük a kis „ékszerdobozunkat”. Bár a ház külseje, udvara és a további házrészek még nagyon „érdekes” állapotban voltak, ennek ellenére mi nagyon élveztük a 150 éves kőfalak közötti életet.
A második nagy mérföldkő a konyha-étkező kialakítása volt. Itt is igyekeztünk a már elkezdett stílust követni, mind formai-, mind pedig színvilágban. Az étkező sarkában kapott helyet a házban fellelt sparhelt, ami rendkívül jól illeszkedik a környezetéhez. Itt is szerettünk volna „látszó kőfalakat”, hála Istennek, sikerült az egyik ajtó feletti áthidaló részt is így láttatni, ami így egy plusz falburkolati elem.
A harmadik szakaszban készült el a másik lakrész, az úgynevezett „apartman”. Nevét onnan kapta, hogy itt tulajdonképpen egy nagy szobából – kreatívan és funkcionálisan megfelelően felosztva a teret – született meg a nappali-háló-fürdőszoba hármasa. Ahol lehetett, itt is vakolatlanul hagytuk az eredeti kőfalakat. Régi vágyunk volt egy pajtaajtó, ami végül a hálószobára fel is került.
Az apartman rész egyik érdekessége az az eredeti állapotában meghagyott, falba süllyesztett gyógyszeres szekrényke. A másik érdekesség a ház mestergerendájába vésett évszám, ami elárulja a kis rezidenciánk igazi korát: 1872. Az apartman lakórész berendezése, stílusa szorosan illeszkedik a ház eddig átalakított lakóegységeihez. A belső színvilág a barna, a bézs, a törtfehér színcsoport köré összpontosul.
A fent leírtak után hátra volt még egy „óriási falat” a tető cseréje. Ez egy igazi „mumus” volt, ugyanis nagyon tartottunk attól, hogy a belülről kész lakóterek a tetőcsere során beáznak, megsérülnek. Viszont a Jóisten velünk volt, nem így történt!!!
A ház homlokzata, tetőszerkezete, a veranda plafonjának deszka borítása, az oszloppillérek natúr terméskő burkolata mind összhangban vannak a belső színvilággal. A külső és belső tér közötti kapcsolatot a kellemesen figyelemfelhívó, egyedi kék nyílászárók és spaletták teremtik meg. A nyílászárók színének kiválasztását hosszasabb nézelődés előzte meg (Veranda, Gerenda házak), az eredménnyel mi rendkívül elégedettek voltunk, az épületasztalosok inkább meglepettek). Igaz, ami igaz, kitűnik a környezetéből a KÉK ablakos ház, ahogy a helybéliek azóta emlegetik.
Az utolsó negyedben kapott helyet a kazánház és további tároló helyiségek. Ezek felújítása is megtörtént. Minden helyiség újravakolásra került és a külső nyílászárók is ki lettek cserélve, ahogy a korábban már felújított részekben.
Minden külső, udvarra nyíló ajtót és ablakot színazonos spalettákkal láttunk el.
Régóta dédelgetett álmom volt az egyik, raktárnak használt helyiségben egy kis „mini skanzen” létrehozása a házban fellelt kisbútorok és használati tárgyak segítségével. A helyiség fala szintén új vakolatot kapott a „megszokott” durva struktúrával, a mennyezet pedig lambériaborítással lett újjávarázsolva. Ha csak egy szoba erejéig is, de egy nagyon kedves kis gyűjtemény idézi így fel a régi idők hangulatát.
A ház hatalmas udvarának szépítése is folyamatosan zajlott, zajlik.
Az udvaron álló, a házzal közel egykorú kerekeskút is új életre kelt. Rendkívül hangulatos, terméskővel burkolt beton oszlopai, fa ajtajai visszahozzák a régmúlt hangulatát a ház udvarára is.
Az udvar hátsó traktusában kapott helyet egy 3 állásos parkoló. A házhoz felvezető és a ház teljes hosszában végighúzódó bejáró, valamint a parkoló is ugyanolyan Frühwald térburkolatot kapott. A parkoló körül elkészült a szintén terméskő burkolattal borított védfal, ami egyben lábazatul fog szolgálni a közeljövőben elkészülő fa oszlop- és tetőszerkezetnek. Ez a helyiség alkalmas lehet kisebb társaságok közösségi térként történő felhasználására is.
Az udvar legvégén, a ház végével nagyjából egy vonalban egy rendkívül hangulatos, ódon támfal készült, beton alappal, betonba ágyazott és betonvassal megerősített, stabilizált terméskövekből, amik a telken található, régi kovácsműhely romjaiból keltek új életre. A támfal által körül ölelt (szintén Frühwald térburkolattal ellátott), rendkívül védett placc alkalmas lehet grillező, szalonna sütő, szabadtéri konyha-étkező de akár egy mobil medence elhelyezésére is.
A kert felfrissítésére is több elképzelésünk van, de ami biztos: zömében a helyi klímát, földtípust kedvelő, őshonos lombhullató- és gyümölcsfák kerülnek telepítésre.
Ingatlan állapota: | Felújított |
Építés éve: | 1872 |
Komfort: | Összkomfortos |
Energiatanúsítvány: | - |
Emelet: | Földszintes |
Épület szintjei: | 1 |
Lift: | Nincs |
Belmagasság: | 2.6 - 2.8m |
Fűtés: | Vegyestüzelésű kazán, radiátor hőleadókkal |
Légkondicionáló: | Nincs |
Rezsiköltség: | - |
Akadálymentesített: | Nem |
Fürdő és WC: | Egyben + külön |
Tájolás: | D és Ny |
Kilátás: | Udvari + utcai |
Veranda mérete: | 70m2 |
Kertkapcsolatos: | Igen |
Tetőtér: | Nincs |